Az Egyesület sikeressége egy komoly team munka eredménye, hiszen a szülők áldozatos munkája, hozzáállása nélkül, a támogatók nélkül ez mind nem valósulhatna meg.
Az egyesület fő célja 10 táncos versenyzők képzése, ezért mind standard mind latin táncokban fontos, hogy minden versenyzőnk a legjobb képzést kapja. Táncosaink 2019-ben mind standard mind latin táncokban a kiemelt versenyeken is döntőt táncoltak. 2019-es területi bajnokságon a versenykönyves versenyzőink és másnap a szabadidős utánpótlás versenyzők is az eredményesség alapján az élen végeztek az ott regisztrált több mint 21 táncklubból. Táncosaink a külföldi edzőtáborok mellett az egyesület által szervezett évi 3 edzőtáborban vesznek részt. Szinte minden hétvégén versenyeznek, valamint szombathelyi vagy vidéki cégek meghívásának tesznek eleget táncműsorokkal, illetve rendszeres résztvevői a szombathelyi kulturális életnek.
Faludiné Lovas Henriette az egyesület művészeti vezetője.
Oktatóink:
Nagy Júlia
Elekes Helga
Gombkötő Balázs
Faludiné Lovas Henriette
Természetesen a megfelelő szakmai háttér, az oktatók munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a LORIGO TSE. megalakulása óta többször a legeredményesebb dunántúli klubként tud működni.